ELBOCSÁTÓ (?) SZÉP (?) ÜZENET (?)

A független társulatok életében elkerülhetetlen valamiféle – persze évről évre különböző mértékű és minőségű – cirkuláció. A Spirita megalapítása óta lelkesen és nyitottan kerestem, kerestük, keresem, keressük az újabb és újabb kollégákat, akikkel öröm és élmény együtt dolgozni. Akiktől én magam rendezőként, a Társulat pedig színházi csapatként kaphat valamit, és akik – reményeim szerint – megmutatkozási lehetőséget, szakmai tapasztalatot, valódi perspektívát és életre szóló élményeket kaphatnak tőlünk. Az évek folyamán (na, nem mintha olyan rengeteg évről lenne szó…) én is váltam már meg munkatársaimtól – hol a kényszer, hol személyes döntéseim vezettek erre -, és olyan kolléga, kollegina is akadt, aki saját maga állt tovább, más lehetőségek, egyéb színházi formációk vagy épp „civil” (de utálom ezt a szót) munkák és horizontok felé orientálódva. Ez így működik, mi így működünk. A jelenlegi csapat az én nézőpontom szerint stabil; megbízható és értékes emberek gyülekezete, akikkel hosszú távon is el tudom képzelni a közös munkát, a Társulat együttes erővel történő felvirágoztatását. Mind ezért dolgozunk, sokakkal már évek óta. A gyümölcs, úgyszólván, beérni látszik. És mégis, és mégis…

“ELBOCSÁTÓ (?) SZÉP (?) ÜZENET (?)” bővebben

„Kezdésképpen”

Amikor ezeket a sorokat leírom, 2017. május 10-e van. Az évadnak – számunkra – már vége, a honlapunk gőzerővel készül, hamarosan eleget teszünk a Magyar Nemzeti Galéria performansz-meghívásának, nekikezdtünk egy háromszereplős kamaradarabnak, és bizony ezerrel pörgünk már a szeptemberben kezdődő időszak nagy projektjein is. “„Kezdésképpen”” bővebben