Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak

Fotó: Kovács Judit (Kovács JuJu Photography)

“A Spirita Társulat fiatal színházi alkotók alulról szerveződő közössége…”, és így tovább – szólt a kezdetben rengeteg felületen felhasznált, valójában kissé papírízű, bár kétségtelenül tartalmas ars poeticánk.

Ha valami független portál újságírója megkérdezné tőlem (hiszen eddig legfőképp ezen a területen cikkeztek rólam/rólunk), jelen pillanatban inkább azt mondanám, a Spirita Társulat csodával határos módon él, lélegzik, működik, és bár néha nehézkes, fújtat, szuszog és panaszkodik, azért még így is lefutja, amit le kell futni.  Kezd visszatalálni az igazi önmagához (fejétől bűzlik a hal, szokták mondani, de mi nem mondjuk).

Idei évadunk nagy lendülettel indult, és a lelkesedés nem is hagyott alább, inkább csak a levegő ritkult meg egy kissé. De kezdjük az elején! Továbbjátszások helyett kapásból egy bemutatóval indítottunk, Agatha Christie 10 kicsi néger-ét adaptáltuk színpadra. Eddigi munkáinkhoz képest hagyományosabb formanyelvű előadás lett, ami a dramaturgiai csavarok és finom átirati érdekességek okán tarthat számot a regényt jól ismerők érdeklődésére is. Na meg a sokak által kiemelt színészi összjáték örömteli mivolta miatt. Ezért (is) baj, hogy nem tudjuk gyakrabban játszani, de hát ez nálunk már-már hagyomány… Kevés időnk volt rá, nagyon összekapta magát a csapat, innen is respect minden színésznek és közreműködőnek.

Ezután kezdődött a továbbjátszások sora, Szentivánéjiztünk, Sátánoztunk és iJobsoztunk – utóbbi a Bethlen Színházban ki is futotta magát, ezért eltemettük, ami azért szolgált trollkodással rendesen, például mindannyiunk kedvenc profán randomságával, ami azért szerencsére nem hangzott el a nézők előtt:

JOHN SCULLEY: Tudod, min járt az eszem az elmúlt négy évben?
STEVE JOBS: Mint kiderült, soha nem tudtam, min járt az eszed.
JOHN SCULLEY: A pinán.

Hm. Az évadunk további részében ismét felvesszük a repertoárra a régi-új Bársonyos reggel-t, bemutatjuk a TükörKép Társulattal közös Vizsgá-t, valamint folytatjuk az újrázásokat a Jazzkéz & Whisky-vel, a 10 kicsi-vel és persze a Szentivánéji-val. Nyár elején lesz még egy bemutatónk, de azt egyelőre fedje jótékony homály (hiába hozta már le a Star Magazin egy cikk nyitószövegében, aki lemaradt, kimaradt).

Eddig a hagyományos leírás arról, hogy mi várható.

A ritkás levegő nem a csapaton múlik, még csak nem is a Spirita vezetőségén. A TAO-törvény és úgy általában a kulturális politika állapota minden eddiginél nehezebb feladatot ró a független alkotókra. Mi annak idején lelkesedésből vágtunk bele ebbe, közösséget építettünk csapaton kívül és belül – és most mindez egyre nehezebbé válik. Gőzerővel dolgozunk a megoldáson, hál’Istennek sokan vannak mellettünk, nem állunk le, csak átalakulunk, ennek módozatai idővel kiderülnek.

Jó látni, hogy egyre többen érdeklődnek a munkánk iránt. Nem egy nap, még csak nem is egy évad, “talán” nem is egy fél évtized alatt épül ám fel egy fontos alkotóműhely! Magabiztosan haladunk, vannak fájdalmas döntések és irritáló körülmények, de amíg a cucc középpontjában ugyanazt a tenni akarást érzem, mint annak idején az Egyetem téren Rocky Cellar sört kortyolgatva és a jövőt tervezve, addig minden úgy fog menni, ahogy eddig. Még úgyabban.

Na, de hadd említsem meg a ritkán méltatott kollégáinkat! Elsőként Ágoston Pétert, aki időt és energiát nem sajnálva segíti (sőt, lassan menedzseli) a Társulat ügyes-bajos szállítási, logisztikai és egyéb feladatait, és ennek ellenére sem hajlandó 5000.- Ft-os támogatói jegynél olcsóbban beülni az előadásainkra. Mert egy eszement. Valamint Kolcsár Gergelyt, legfőbb mecénásunkat, aki nem csak adományok formájában ad erőt nekünk (ami lehet pénzbeli támogatás, de persze lehet a híressé vált Jager-vonat is a szomjas művészeknek), hanem jelenlétével, elkötelezettségével és baráti gesztusaival is. Ha ő ott van, akkor nem lehet nagyon szar az előadás. Egyszer el fogunk nevezni róla egy bérletet, de ha majd olyan lesz a helyzet, egy páholyt is.

Nem ők az egyetlenek, akik a csapat munkáját segítve állandóan meggyőznek engem és minket arról, hogy érdemes csinálni – de ők azok, akik ha esik, ha fúj, mellettünk vannak. Köszönet érte. Ennél többet a négy éves Spirita nem is kívánhatna magának.

Azzal zárom soraimat, hogy tökre melózunk, meg tökre csináljuk a dolgainkat, meg tökre igyekszünk terjeszkedni. Minden segítséget szívesen látunk, és most nem az anyagiakra gondolok, hanem az “emberi erőforrásra”, ami egy ronda politikai megnevezése az együtt gondolkozás, együtt létezés, együtt mulatás elengedhetetlen szükségletének.

Szó, ami szó, hűvös szelek járnak, és nagy bánata lenne a cinegemadárnak, ha nem érezné mégis jól magát minden alkalommal, amikor színpadra lép a Spirita.

Nem utolsósorban boldog karácsonyt mindenkinek – és ezt nem úgy értem, ahogy szeretett Vezérünk, a felcsúti törpe, hanem őszintén.

Egressy G. Tamás
rendező, színész, a Spirita Társulat vezetője